Jittike blogol

Szeretek kozmetikushoz járni. Ez egy lány szájából furcsán hangzik, mert ugye mégis mi a jó benne? Össze-vissza nyomizzák az ember fejét, ami jó esetben csak kicsit fáj, általában viszont nagyon. Fél-egy napig úgy nézek ki utána, mint akit 2 hétig válogatott kínzásoknak vetettek alá.
Hogy akkor miért szeretek menni? Lássuk.

Nyugalom van, olyan, mintha egyedül lennék. Már régebb óta járok ugyanoda, szóval kb ismerjük egymást a kozmetikussal, az első és utolsó 10 percben csevegünk max., de csak akkor, ha látjuk, hogy a másiknak is van kedve.

Szóval csend van… csak fekszem, az illatok kellemesen szállnak, a rádióból halkan, szinte csak hangulati elemként szól valami nyugodt zene. A szemem csukva, teljesen nyugodt vagyok. Semmi zaj nem szűrődik be az utcáról, semmi emberi beszéd, tevékenység zaja nem zavarja meg a pihenésem.
Ilyenkor még csak nem is gondolkodok semmin, az agyam is kikapcsol. Tökéletes minden. Egy perc több órának is tűnik, mozdulni nincs kedvem…

Aztán persze, mint minden, ez is elmúlik… Véget ér a nyugodt pihenés, és jön a fájdalom…

Adott egy lány és egy fiú. Vagy nő és férfi… nézőpont kérdése.
Együtt vannak már X hónapja és eléggé jól megvannak, apróbb nézeteltérések, de hát az hol nincs… Szóval adott ez a pár.

A fiúnak/férfinak van egy nyaklánca medállal, amit még az előzőelőtti batárnőtől kapott. Gravírozott… személyes tartalmú üzenettel.

A kérdés az, hogy az aktuális barátnőt zavarhatja-e ez a bizonyos ajándék? (ha amúgy nem egy féltékeny típus…)
Vagy megkérheti-e a pasit, hogy legyen kedves levenni…?

Update: probléma megoldva, medál eltávolítva, mission accomplished

Végre, több halott próbálkozás után végre úgy néz ki, hogy Westerneer ismét blogolásba kezdett. Újévi fogadalom lévén remélem, hogy sikeresebben, és hosszantartóbban, mint az előzőekben

Link az olvasáshoz: Westerneer blogja

Csak arra vigyázz, hogy jól megvesd az ágyamat, jól fölrázd a párnámat, hadd szálljon a pihéje; olyankor hó hullik fönt a világban.

Hatalmas pihékben hullik a hó. Imádom.
Egy órája, mikor hazaértem az ebédelésből, jó kis ónos eső kopogott az autó szélvédőjén. Most pedig, mintha tollak hullanának az égből.

Nem soká megyek vissza Pestre, remélem ott is esni fog még ilyen szépen. Ott a szobám ablakából este olyan megnyugtató nézni a havazást. A környék nyugodt, semmi nem zavarja meg a pihék folyamatos hullását. És engem sem zavar semmi. Csendes, nyugodt minden. Minden probléma eltűnik. El tudom felejteni arra a kis időre azt a sok gondot, ami általában mindig ott motoszkál a fejemben.
Csend és üresség, hóesés…

Ezen is túl vagyok. Szerencsére.
Meglepetésekkel teli látogatás volt.

Alapból úgy mentem oda, hogy a jobb kezemen egy nagy, de tényleg nagy sebes, száraz folt van… mármint igazából több, de egy helyen. Mint kiderült, a tusfürdő meg a sampon “kicsit” kiszárította a bőtömet, most kenegethetem össze-vissza, hogy újra normális legyen. Pff…

Másik problémám, hogy kb 2-3 napja elkezdett fájni, meg bepirosodni egy anyajegy a lábamon, ha már úgyis megyek, megmutatom. Doktornő ránéz, első mondata: “hát kicsit csúnya, de nem veszélyes…” aztán leteszi a nemtudommit a kezéből, és íme, második mondata: “most úgysincsenek sokan, legyen szíves átfáradni a másik szobába, felfeküdni az ágyra, egy kis érzéstelenítés és le is szedem gyorsan”. Na erre megállt bennem az ütő… kicsit felkészületlenül ért

Hát ez volt a mai sztori:)

Szóval ezen a kérdésen gondolkozok a Twilight sorozat első részével kapcsolatban. Mert sikerült szert tennem angolul az e-book-ra, de már magyarul is megjelent a könyv, nem is olyan horribilis összegekért osztogatják, szóval lehet, hogy beruházok egy példányra. De nem tudom…

A magyar kiadás mellett szól, hogy mégis csak magyar, szóval simán érteném, meg áprilisban valamikor jön ki szintén magyarul a 2. rész, a New Moon is. Nem kellene sokat várni rá. De a 3. részre viszont igen…

Az angol e-book mellett viszont az szól, hogy angolul van, szóval simán érteném, nem jelent plusz kiadást, rendelkezésre áll mindegyik rész, és talán valamit fejlődik is a jelenleg elég csoffadt nyelvtudásom…:) (Na jó… a nyelvtudásom jó. A beszédkészségem a szörnyű… )

Nem tudom, hogy mi legyen… majd kitalálom valamikor, úgy is ráérek sokat
Na de most indulás bőrgyógyászhoz, hátha megmondja a tutit, hogy miért akar leszáradni a jobb kezem…

A House of Night című sorozat második részéről van szó, az elsőről itt írtam.

Az első mondhatni tetszett, szóval belevágtam gyorsan a másodikba is, amíg volt időm. (Igazából nem volt, csak kicsit átcsoportosítottam, mivel a vizsgáimra még annyira sem volt kedvem tanulni… )

A történet 1 hónappal az első rész vége után veszi fel a fonalat, amikor is Zoey már a vezetője az iskola elit klubjának, és készül levezényelni élete első (na jó, igazából nem első) rituáléját, és új szabályokat készül életbe léptetni, amik felforgatják majd a csoport életét. Közben persze pasi-ügyben is vannak fejlemények, miszerint egyre több lesz… A végén pedig elég komor hangulatú lesz a könyv, erőteljesen megváltozik a status quo…

Kezd egészen jobban körvonalazódni, hogy merre is fog haladni a történet, különösen tetszik, hogy nem az a felállás, hogy “egy könyv, 1 probléma”, mint a sorozatoknál a “freak of the week” módszer. Oké, az első rész viszonylag normális lezárást kapott… Nem úgy a második rész.

Amúgy, most, amikor már végigolvastam az eddigi 4 részt (csak postolni nem volt időm/kedvem/ihletem eddig), így már elmondhatom, hogy egyre komorabbak lesznek a részek, és ezzel a második résszel valami komolyabb átívelő probléma is kezdetét veszi.

Na jó, igazából most sincs sok ihletem írni… pedig tetszett a könyv, tetszik a világ is, amit megteremtettek. Ami perpill nálam nagy pozitívum, hogy van a főhős, vannak a barátai, és azért az ő segítségükre is szükség van, nem öngyilkos, de mindig-túlélős akciók vannak.

Nem minden az, aminek látszik…

But remember, darkness does not always equate to evil, just as light does not always bring good.

Most ez a szám tetszik, nem tudom, hogy miért, igazából annyira nem jó, de valahogy most mégis hozzám nőtt… Jah, és a klipp szerintem elég rosszra sikeredett

Muse – Supermassive Black Hole

(ez a zene szól az Alkonyat c. film baseball-os jelenete alatt.)

Vannak dolgok, amikre vágyunk, de nem kaphatjuk meg.
Vagy van valamink, de mégis másra vágyunk.

Kb 1-2 hete, karácsony előtt hoztam haza a kis kék iFeel egérkémet, mivel ugye kaptam az MX620-ast. Aztán itthon voltam 1 hétig, szóval durván 1 hete használom az újat.

Az iFeel-t kb. 4-5 éve vettem, amikor az előző asztali gépemet is. Szóval azóta aktivan, napi sok-sok órában tapiztam a kis kéket.
A szép új, MX620-ast meg másfél hete nyomkodom, tapizom, és annyira megszoktam, olyan kényelmes.

Most megint hazajöttem, itt van a kis kék, és mintha még életemben nem lett volna a kezemben. Fura a fogása, lapos, kényelmetlen, nem esik kézre… Érdekes, hogy ennyire gyorsan meg lehet szokni valami újat, hogy észre sem veszem…